Nah végre egy jó nap ezen a héten...-.-, első óra fizika volt, ahol még mindig a sűrűséget vesszük, majd irodalom ahol e kellett olvasni 2 szöveget és az egyikról kellett véleményt írni, nah de hogy azok milyen nagy hülyeségek voltak :S, szinte senki enmt udott semmi normálisat írni, a fiúk egytől egyig valami olyasmit írtak, hogy "Nem tudok róla mit írni mert olyan fenomenális volt, hogy sokkot kaptam" xD beszedték a füzeteket, de remélem, hogy nem fogja leosztályozni :(, a vége nagypn kiri volt, találtunk a könyvben egy tök vicces szöveget és az egyik osztálytársam fölolvasta az ő stílusában :D, mindjárt be is gépelem a szöveget :D, mert a többi órán úgysem volt semmi érdekes.
Nah akkor a szöveg:
"A szerelmesek sokszor érzik úgy felfokozott hangulatukban, hogy minden az ő érzelmei körül forod, az egész világ a szerelmük segítője vagy akadályozója. Ebből a téveszméből aztán megannyi félreértés adódik a mindennapi kommunikációban. Erre látunk humoros példát az alábbi szövegben is:
Fiú: - Ma megtetszett egy lány, szinte le sem tudtam róla venni a szemem.
Lány: - Ma észrevettem, hogy egy fiú egyfolytában engem bámul. Csak tudnám, mi baja.
Fiú: - Ma megtudtam a nevét. Kleopátra. A kedvenc női nevem. Hogy ő is megtudja az enyémet, odahívtam a tesómat, és azt mondtam neki, hogy kiabálja a nevemet, és én majd akkor odamegyek hozzá. Ez alökött tesóm nem csupán azt kiabálta, hogy Józsi, hanem azt, hogy Jóska tojóska! Jól el is kaptam érte.
Lány: - Józsinak hívják. Ki nem állhatom a Józsikat. Ráadásul dura és veri a kissebbeket.
Fiú: - Ma megpróbáltam közelebbről is megismerkedni vele. Megkértem Kovácsot, hogy véletlenül lökjön majd neki, amikor arra szaladunk. Meg is tette, de hiába. Nem állt szóba velem, pedig mekkorát estem!
Lány: - Az a vadállat ma háromszor is nekem jött. Tiszta kék-zöld folt vagyok.
Fiú: - Ma levelet írtam neki. Beletettem egy tábla csokiba, és elküldtem neki a tesómmal, de úgy hogy a tesóm ne is sejtse a levelet.
Lány: - Ma küldött nekem egy tábla csokit. Olyan esdeklően nézett rám, hogy nem volt szívem visszaküldeni. A csoki papírját odaadtam a tesójának, mert azt mondta, hogy ő gyűjti.
Fiú: - Az a lökött tesóm megtalálta a levelet. Tegnap rajtam röhögött az egész 4.c. Ezért még számolok vele. Egyébként ma fölhívtam telefonon. Háromszor. És csak annyit szóltam bele, hogy: SZERETLEK!
Lány: - Amikor tegnap este megjöttünk anyuékkal a színházból, a nagyi teljesen föl volt dobva. A volt udvarlója háromszór is felhívta őt és csak annyit szólt bele, hogy szereti.
Fiú: - Ma hazakísértem. Annyi mindent szerettem volna neki mondani, de meg sem tudtam mukkanni. Azt hittem, ő amjd mond valamit, de rám sem nézett. A fene se érti a lányokat.
Lány: - Ma hazakísért. gész úton hallgatott, mint a sűlt hal. Micsoda alak!
Fiú: - Feladtam! Már három napja feléje se nézek. Nincs nő, nincs gond.
Lány: - Három napja felém sem néz. Hűtlen kutya! Nem kellene véletlenül nekiszaladnom?"
Forrás: HarmoNet
Holnap lehet, hogy kiosszák az etika meg a nyelvtan dogákat :S Remélem, hogy jól sikerültek, holnap is írok amjd, de mostmár megyek
XOXO